Támogatjuk

 

sarik_peterSÁRIK PÉTER

Magyar dzsesszzongoraművész, zeneszerző, tanár

A magyar jazz élet kiemelkedő alakja. Jelenleg saját trióját vezeti, amellyel rendszeresen turnézik szerte Európában. Emellett számos zenekarban és előadóval dolgozik. Segítjük Pétert, hogy az informatikai problémák helyett a zenére tudjon koncentrálni.

Bővebb információ: petersarik.com

batorBÁTOR TÁBOR

A daganatos és krónikusan beteg gyerekek gyógyulásáért

Szívesen támogatjuk a gyerekek gyógyulását azzal, hogy megjelenést és helyet biztosítunk Enikőnek és Balázsnak, akik földkörüli kerékpárútjukon kampányolnak. Ezen kívül cégünk alkalmazottai az élménykülönítmény színeiben is előfordulnak.

Bővebb információ: magunkutjan.hu  elmenykulonitmeny.hu  batortabor.hu

 
nrteam

NR - TEAM

A rally csapat

Szeretjük az autósportot, ezen belül a rally a szívünk csücske. Egy megfelelő csapat támogatásával próbáljuk meg izgalmasabbá tenni a versenyeket.

Bővebb információ: nrteam.hu

 
fotoszafariFOTÓSZAFARI

Természetesen a természetben

Nagy Gy. György nemcsak egy fantasztikus ember, hanem nagyon jó tanár is. A több évtizedes művészi pálya során számos hazai és külföldi pályázat sikeres résztvevőjeként, több önálló kiállítás megrendezőjeként számtalan elismerést és díjat tudhat magáénak.

Bővebb információ: fotoszafari.hu

foci
BERICAP SC. - NYNFAS CO.

Kispályás amatőr labdarúgó csapatok

Magyarországon mindenki ért a focihoz ! Nagyon jó látni, hogy az általunk szponzorált csapatok ezt be is bizonyítják! Vállalkozásunk alkalmazottai ilyenkor tudnak igazán lazítani.

Bővebb információ: www.bericapsc.hu  www.kaminokupa.hu/viraglevi/

  • Rólunk 13

    „Gyakran nem az ár, hanem a kiszolgálás határozza meg az értékesítés sikerét. Az Online Office szakmai tudása és pozitív lélegzetvétele megmutatja, miből van a legnagyobb hiány az országban. Hajrá OnOffice!”
    Kovács Ernő – IT vezető

    Read more
  • Rólunk 12

    "Én a megbízhatóságot emelném ki a kapcsolatunkban. Minden eszközömmel hozzátok fordulok, telefonomtól kezdve a nyomtatómig.."

    Kohanecz Nándor - Millenium Udvar - ügyvezető igazgató

    Read more
  • Rólunk 11

    "Gyorsak és rugalmasak és megbízhatóak vagytok, azt hiszem, nem kell több érv! Gyakorlatilag minden számítógéppel, webbel kapcsolatos kérdésemre, problémámra adtok megoldást."

    Sárik Péter - jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár

    Read more
  • Rólunk 10

    "A kedvenc partnerem vagytok, hozzáállásotok és rugalmasságotok nálam mindennél fontosabb..."
    Tauber Sándor- GammaConto Nagykereskedő Kft. -ügyvezető igazgató

    Read more
  • Rólunk 9

    "Profi hozzáállás, gyors kivitelezés, piaci ár, megbízható partner"
    Haffner György- STORE KFT.- Kereskedelmi vezető

    Read more
  • Rólunk 8

    " Egy partnerem ajánlott benneteket mivel tudta, hogy egy megbízható és profi céget keresek. Megoldásotok mindig - mindenre volt! "
    Hunyadi László - Amsa Higénia Kft.- kereskedelmi vezető

    Read more
  • Rólunk 6

    "Régi régi ismeretségünk miatt más szóba sem jöhet nálunk. Már csak azon gondolkodom, hogy a jövőben mit bízzak rájuk..."
    Ilcsik CSaba - Knot Kft- ügyvezető igazgató

    Read more
  • Rólunk 7

    "Gyorsak, pontosak és megbízhatóak. Ha gondom volt hamar orvosolták.
    Weboldal karbantartásra, design javításra, hatékonyságra, irodai munka könnyebbé tételére a legjobb megoldás az Online Office!"
    Puskár Attila - ügyvezető igazgató - PP Kivitelező Kft.

    Read more
  • Rólunk 5

    "A rátok bízott SOS feladatokat megoldottátok, időben, költséghatékonyan, elvárt minőségben. A mai kor eszközeinek a fejlődésével tartjátok a lépést, ezért Nekem ebbe nem kell külön energiát beleölni, elég ha tőletek kérek egy aktuális tájékoztatást..."
    Kozma Károly - Branaldi Kft - ügyvezető igazgató

    Read more
  • Rólunk 4

    " Korrekten , pontosan szállítanak! Magas színvonal tükrözi már a hozzáállásukat is. Nagyon tetszett, ahogy kiderítették, hogy mire is van szükségem valójában! Csak ajánlani tudom őket!"

    Jóvánovits Viktória - Bónusz Brigád - gazdasági vezető

    Read more
  • Rólunk 3

    "Kiemelném lelkiismeretességüket és célorientáltságukat, hisz nem egyszer tapasztaltuk, hogy ha problémába ütköztünk egy-egy szolgáltatónál, addig próbálkoztak míg meg nem találták a megoldást a problémára."
    Antal István - Jezsuita Roma Szakkollégium

    Read more
  • Rólunk 2

    " Bízom bennük ,tudom, hogy minden általános informatikai kérdéseimre adnak megoldást. Olyan szoftveres megoldásokat várok tőlük, amik egyszerűsítik informatikai életemet"
    Láng György - POS Manufaktúra - ügyvezető igazgató

    Read more
  • Rólunk 1

    "Az irodánkban jelenleg csak két ember van akinek lelkesedése az egekig ér. Ők a Ti munkatársaitok. Mindegy mit is találok ki, Ti mindig megoldjátok."
    Lepcsényi Gyula- Ghost busters Kft.- ügyvezető igazgató

    Read more
odoo
ibm
hp
cisco
dell
kh